Miért szeretjük a Kárpáti Borzderest?
A fajta kisebb termetének, könnyű kezelhetőségének és stabil, ellenálló szervezetének köszönhetően kiválóan alkalmas kisebb háztáji gazdaságok, családok számára. Szerény igényű, könnyen ellő, a legelő állapot változásaira kevésbé érzékeny, hazánk domborzati és klimatikus viszonyaihoz jól alkalmazkodó fajta. A fajtára ráadásul jellemző a hosszú hasznos élettartam, ami meghaladhatja a 20 évet.
A fajta alapvetően kimaradt az elmúlt évszázadban zajlott intenzifikációból. Ebből adódóan tejhozama viszonylag alacsony, amit a tej magas minősége kompenzál, magas beltartalmi értékű, sajtkészítésre kifejezetten alkalmas. Élénk természetének és könnyű kezelhetőségének köszönhetően igavonásra is jól hasznosítható. Borjainak korai súlygyarapodása intenzív, ezért húshaszonra is jólt tartható. A hármas hasznosításnak ez a lehetősége az európai fajtákon belül is ritkának számít.
A háztáji tartásból az elmúlt évtizetekben visszaszorult a szarvasmarha tartás. A Kárpáti Borzderes ideális választás lehet azok számára, akik vállalják az állattartással kapcsolatos feladatokat, fontosnak tartják az élelmiszer önrendelkezést, és a legeltetéssel a táji sokféleség fenntartását. A fajta visszahonosításával nem titkolt szándékunk volt a helyi gazdálkodói közösségek, kapcsolatok újraélesztése, hiszen az állattartásban sok olyan kihívás adódik, amellyel közösen könnyebb megbirkózni. A Kárpáti Borzderes tartókra általában jellemző az a fajta tudatos gondolkodás, mely választ keres napjaink ökológiai, gazdasági és társadalmi kihívásaira.
A fajta története
A mai Kárpáti Borzderes őse a legrégebben honosult szarvasmarha a Kárpát-medencében. A parasztmarhából évezredek alatt kialakult ellenálló, szívós és szerény igényű fajta. Az archeozoológiai leletek tanúsága szerint a bronzkortól egészen a 16. századig a brachyceros (rövidszarvú) marhák voltak dominánsan jelen a Kárpát-medencében. A parasztmarhákkal szemben évezredeken keresztül nyilvánvaló elvárás volt a hármas hasznosítás, illetve szükségszerű volt, hogy az állományok jó ellenállóképeséggel rendelkezzenek. Ebben az időben nem beszélhetünk még tervszerű tenyésztésről, az állományok és egyedek tulajdonságait az adott környezethez való alkalmazkodás (röghatás) határozta meg. Az állományok ezért színben, méretben és termelésben nagy változatosságot mutattak, különösen tájegységenként. Ez a változatosság a mai állományokban is jelen van, szemben az intenzifikált fajták homogén állományaival, melyeket kevesebb szempont szerint szelektáltak.
A fajtát az 1800-as évek végétől 1940-ig borzderes, vagy magyar borzderes gyűjtő név alatt említi a szakirodalom. Csukás Zoltán írja le először Kárpáti Borzderesként. Leggyakoribb változatai a mokány, a riska és a busa marha voltak.
A borzderes fajtakör szinte az egész világon elterjedt, Nyugat-Európai változatai az alpesi barna marhák, az illír marha. Ezekkel a fajtákkal azonos származását igazolja az azonos fejszabás és a megtévesztésig hasonló külső. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a Kárpáti Borzderes egészen a XX. századig ezekkel a Nyugat-Európai fajtákkal nem keveredett. A hazai állomány a magyar kormány támogatásával 1879 és 1914 között kapott alpesi vért, az akkori állomány létszámára vetítve ez 5-6% idegen vért jelentett az eredeti típushoz képest.
A borzderes tenyészkörzetét a Földművelésügyi Minisztérium az 1880-as években alakítja ki.
A tenyészkörzet nagyobb részét a Trianoni békeszerződés elcsatolta, majd az I. és II. Bécsi döntést követően, Kárpátalja és Észak-Erdély visszacsatolásával a tenyésztés újabb lendületet vesz hazánkban. A II. Világháború lezárását követően, az újbóli területvesztés miatt ismét töredékére csökken a tenyészkörzet, majd az azt követő évtizedekben, az 1970-es évek végére az állomány gyakorlatilag eltűnik Magyarországról. Ennek fő oka az volt, hogy a tenyésztés az intenzifikáció felé mozdult el, és a Kárpáti Borzderes fajta kevésbé illett ebbe a törekvésbe.
A fajta újbóli megjelenése Magyarországon
A fajta 2008-ban a Polyán Egyesület révén kerül vissza Magyarországra abból a célból, hogy egy Zempléni legelő területet helyreállítsanak. Az első állomány 9 egyedből állt. Az első beszerzést számos kutató út követte Romániába és Ukrajnába, amiknek eredményeképpen 2015-ig az Egyesület közreműködésével több, mint 100 egyed került magyarországi tenyésztésbe.
A Debreceni Egyetemmel együttműködésben 2010-ben elindult a fajta kutatási programja, melynek célja a fajta visszahonosításának és tenyésztési programjának megalapozása volt.
A hazai fajtatörténet mérföldköve, amikor 2019-ben megalakult a Kárpáti Borzderes Szarvasmarha Fajtát Tenyésztők Egyesülete (KBE). Az Agrárminisztérium 2020-ban tenyésztő szervezetként ismerte el az Egyesületet, és a fajtára vonatkozó fajtarekonstrukciós tenyésztési programot jóváhagyta.
Küllemi jellemzők
A kárpáti borzderes szarvasmarha standard meghatározásánál Dr. Csukás Zoltán 1940 évi fajta standardját vettük alapul.
A fajta színe a borzderes fajtakörre jellemzően barna és szürke szőrszálak keveréke, amely a jellegzetes borzderes színt adja. A szín egyedenként változó, a szürkétől a sötétbarnáig terjed, illletve megfigyelhető az évszakokhoz igazodó színváltozás: nyáron világosabb, télen sötétebb árnyalatok jellemzőek. Szintén jellemző az ivari dimorfizmus, a bikák a tehenekhez képest általában sötétebbek. A borjak ún. pirók színnel jönnek világra, amiben egy szürkés alapszínen vöröses barna szőrszálak jelennek meg. A kifejlett állatok esetében, de olykor fiatal korban is jelentkezhet a szíjalt hát, ami a gerinc vonalon végig húzódó világosabb csík. Minden egyedre jellemző az ún. rigószáj, azaz a száj és orr körüli fehér sáv. Az állatok színe a nyak és váll részeken sötétebb, a has felé világosabb.
Termetre kicsi-közepes testű marhának számít, a tehenek marmagassága 95-135 cm, míg a bikák 145 cm marmagasságot is elérhetnek.
A tehenek kisebb gömb tőggyel rendelkeznek, melyet finom szőrzet borít.
A fajta szarvalt, viszonylag kis méretű, változatos alakulású, pl. csákó, tülkös, lant, csutak, döfős, stb. formájú szarvakkal. Jellemző a fajtára a finom csontozat és a szilárd lábszerkezet.
A fajta haszonvételei
A fajta jellemzően kettős hasznosítású, ami kiegészül az igáztatással, mint harmadik lehetséges haszonvétellel.
A tej és hústermelés tekintetében jellemző az expanzió, azaz, hogy tartási körülményektől függően a hozam egészen nagymértékben fokozható. Emiatt a termelési értékek széles határok között változhatnak.
A tejtermelés 6 - 18 liter között jellemző. míg a súlygyarapodás tekintetében jellemző, hogy a 10 hónapos bikaborjak 250 - 280 kg átlag súlyt érnek el, legelőre alapozott tartásban és anyjuk mellett nevelkedve.
Élénk természetének és tanulékonyságának köszönhetően, kezes tartásban könnyen munkára fogható. Bár az igáztatást nálunk már alig alkalmazzuk, azonban a Kárpátok eldugott falvaiban még munkára fogják az ökrökön kívül a teheneket is.